Itthon vagyok, egyedül. (mint ahogy legtöbbször...) Este van, az idő 10 - körül jár.. A gépemnél ülök, az ablak mellett, és a zuhogó esőt bámulom az üvegen át.. Nosztalgiázom. A barátaimra gondolok, s arra, hogy ez a nyár milyen hamar elment. A falon a régi képek köszönnek vissza rám, melyeken a legjobb barátaimmal vagyok, és a sírás kerülget, mert tudom, hogy velük már sosem fogok az iskolában együtt a szünetekben, a nevetséges dolgokon, vagy éppen a tanárok beszólásain szórakozni olyan önfeledten mint régen.
Hogy miért? Nos, ennek igen egyszerű a magyarázata. Januárban felvételiztem egy német gimnáziumba, ami Londonban egy igen neves iskola. A gimi hatosztályos, s én hetedikes leszek.Sikeresen felvettek. Ennek mindenki nagyon örül, kivéve engem. A szüleim meg sem kérdezték, hogy szeretném-e. Pedig tudják, hogy utálom a német nyelvet. Nem tehetek róla, egyszerűen nem az én világom. Minden barátomat itt kell hagynom. Anyáék azzal nyugtatnak, hogy biztosan lesznek új barátaim... Aha, persze, biztos... Csakhogy nekem nem kellenek más barátok! Kollégista leszek, mert mi Dartfordban lakunk, az iskola pedig Londonban van. Tehát a szüleimet is csak hétvégente fogom látni. Vajon jogos, ha azt érzem, hogy le akarnak pattintani?
Na mindegy. Nem rágódom az ügyön. Tele vagyok izgalommal, és egyben kedvtelenséggel, mert holnap reggel hatkor kezdetét veszi a gólyatábor. A közösségi oldalon már egy csomó leendő osztálytársam bejelölt, mert látták a felvettek listáján a nevem:
"Ann Dorfthy"
Egyik sem szimpi. Fiúk-lányok egyaránt mind-mind éretlennek tűnnek a korukhoz képest, a bejegyzéseik alapján. Persze, előfordulhat, hogy én vagyok túlérett, de ezt kétlem.
Nincs kedvem semmihez. Ismeretlen gyerekek, akik között már lesznek jól összeszokottak, hiszen egy iskolából mennek át a gimibe.. De én, a Dartfordi általánosból teljesen egyedül "vállalkoztam" erre a feladatra. Nem is csoda. Nincs még egy ilyen agyalágyult, aki a kisvároskájából, Anglia fővárosába "szeretne" iskolába járni. Azt sem tudom, egyáltalán ki mellé fogok ülni a buszon. Milyen lesz a szállás? Fogok-e enni? Csak mert tudniillik, igazán válogatós típus vagyok, nem eszek meg akármit.
Na, nem mintha annyira megtehetném a válogatást.. Itthon is azt kell ennem, ami az asztalra kerül. Slussz. Nem vagyunk gazdagok, a Dartfordi lakótelep közelében lakunk, egy kis házikóban, négyen. A nővérem (Sandra) anyukám, apukám és én.
A szüleim gyakran veszekednek, a legutóbb odáig fajultak a dolgok, hogy apukám házat keresett magának, és ki tudja.. Lehet, hogy mire visszajövök a gólyatáborból, már nem is otthon lakik... A tábor öt napos lesz. A naplót nem viszem magammal, hátha valami rosszindulatú diák beleolvas... Annak meg igazán nem örülnék. Őszintén bevallom, remélem lesznek helyes fiúk.. Életemben nem voltam még semmiféle táborban, tehát ez nekem új. Igazán kíváncsi vagyok. Szeptember 30-án majd mindent leírok..
Kinéztem az ablakon... Az eső még mindig szakad, a menny dörög, és villámlik, a faágak pedig ijesztő árnyékokat vetnek sötét szobám falára. A szüleim még mindig nincsenek itthon. Hol a csudában lehetnek? A tesóm biztos bulizik... Végtére is, ő már igazi nagylány, 18 éves.
Bevallom félek. Utálok, gyűlölök egyedül lenni, főleg, ha vihar van odakint. Azt hiszem bepakolok, és lefekszem aludni, mert már későre jár...
